Veled sírok, veled nevetek,
hogyha ezt megengeded,
átérzem min keresztülmész,
hisz elvitte őt a révész...

Áll Isten ítélőszéke előtt,
némán nézve a serpenyőt,
min szívét éppen megmérik,
eljut-e az öröklétig!?

Hát a lelked hogyne fájna, 
és mitől is ne sajogna,
közös pörgéstek elakadt,
belefagyott a mozdulatba.

Kint továbbél a pipitér,
bent üres maradt a tánctér,
a szék és az íróasztal,
téged vajon ki vigasztal?

Sirasd meg őt, kit nem lehet,
addig törölgesd könnyedet,
míg elapad a bánatpatak,
s lelkedben megmozdul a szalag.

Márk társának .....