Nem foghatod többé kezét,

s nem nézheted némán szemét,

már csak felvételről látod,

ahogy lejti majd a táncot

 

Ám ha lehúnyod két szemed,

bent, magadban felidézheted,

mind, az együtt töltött perceket,

s azt, mit elmondani sem lehet.

 

Arcát örökre szívedbe véste lengén,

köteléketeket eltéphetetlenné tevén.

Mindig ott volt, s ott is marad,

bár látszólag az idő tovaszalad.

 

Enyhűlni fog majd a fájdalom,

és tán eszedbe jut e kis dalom,

mikor majd örömkönnyet ejtesz,

az átélt boldogságért hálákat rebegsz.

 

Márk párjának, hogy enyhűljön a fájdalom...