Azt álmodtam én az éjjel,
gyöngyöt szórtam szerteszéjjel,
csendesen lábaid elé gurultak,
érdes ujjaid köréje zárultak.

Fáradt szemed rám mosolyog,
folyóparton köd gomolyog,
mégis látod, hogy ki vagyok,
nélküled a lelkem vacog.

Bent elvadult sötét erdő,
tüskés ágú ezüstfenyő,
sebén gyanta, kicseppenő,
aljnövényzet mindent benő.

Odakint oly tágas buja a rét,
önmagunktól mondd meg ki véd?
Margaréta virít szépen,
sárga nap zöld mezőégen.