Sírni volna kedvem, ennyi az egész
mit életnek nevezel, megette a penész,
mára elapadt szememből a könnypatak,
hol vagytok, ti régi napsütötte boldog nyarak?

Rég volt, talán bizony igaz sem volt,
mi körülvett élő volt, vagy holt?
Körforgás az élet, mondják régi bölcsek,
téged is magáévá tesz majdan az enyészet.

Ami kihajt, elmúlik egy szép napon,
ezért látok hát könnyet szép arcodon?
Árkot vág patakja mint lefelé csorog,
hová lettek róla az önfeled mosolyok?

Embernek ember lett farkasa,
és nem egy összetartó fajta,
mindenik csak saját igazát fújja,
s fejét álomra így egyedül hajtja.