Ember hiába is tervez,
hogyha isten mindig perverz,
Magunkra hagy álnokul,
nem ad semmit zálogul.

Szétszakítanánk láncaink,
hová lettetek, álmaink!?
Magában rajtunk jót röhög,
agyunkba tóduló vérrögök.

Körénk vetít léha illúziót,
karunkba döf mérges infúziót,
úgy nézi ahogy lecsepeg,
semmibe oszló szerepek.

Bármerre is nézel,
törött tükörcserepek,
szilánkokra tört minden kép,
és vadul húsodba tép