Üdvözöllek a blogomon!

Időtlen Biatorbágy

Időtlen Biatorbágy

Szülőfalum édes Bia,
gyerekkorom tartozéka,
gólyák ma is visszajárnak,
paplak előtt póznán hálnak.

Suli mellett lángososnál,
összefutott szánkban a nyál,
hurkazsíros kenyér manna,
bélás volt fél szelet ára.

Még traktorral is szántottak,
ott, hol ma már sokan laknak,
Vörös pince oldalában,
ibolya nőtt folyondárban.

Ó az Andrész cukrászdába,
cukrászt foglaltuk imába,
sokszor nyaltunk mi ott fagyit,
így teljesültek vágyaink.

Kolozsvári focipálya,
som bokor volt oldalába,
reánk förmedt kisgazdája,
húzzunk el a bús ... határba.

Füzes patak hol kanyarog,
ottan voltunk mi kamaszok,
Nyakas kőnek a nyakába,
gyönyörködtünk kilátásba.

Télen mikor esett a hó,
csúszkálni, szánkózni volt jó,
száz-lépcsőnél jól lecsúsztunk,
csipkebokrot letaroltuk.

Falunk hídjáról lett hírhedt,
Matuska Szilveszter mit tett?
Lerobbantotta a hidat,
hátrahagyva sok halottat.

Dédpapám is odafent ült,
meg akkor mégsem üdvözült,
mert a legutolsó vagon,
hol ült, fent maradt a hídon.

Viaduktunk ma is ott áll,
patak folyik lábainál,
felmehetsz hát te is rája,
széjjelnézve a határba.

Peca tóban halat foghatsz,
hogyha kukacot belógatsz,
horgod bekapja egy harcsa,
meg ne ijedjen a Marcsa!

Szülőfalum édes Bia,
hazamenni terápia,
nyitva vár a szülői ház,
udvarán tíz tyúk bogarász.

Cseresznyefa árnyékában,
generációk hintája,
őrzi több fotográfia,
benne lengett apja, s fia.

Szép hazám

Pici ország,
ékszerdoboz,
dúlták hordák,
török, s porosz.

Ékét törték,
felgyújtották,
népét ölték,
elcsúfítják.

Lakja mégis
istenember,
harcol vérig,
ha más nem mer.

Kötözzed be
sebeidet,
megmászhassam
hegyeidet.

Bakony és Bükk,
na meg Mecsek,
nincs benne trükk,
csak karsztvizek.

Balatonba,
"tengerünkben",
él sok Garda,
süssük üstben!

Szőke Tisza
tekeredik,
kecsegében
bővelkedik.

Csak itt "nyílik"
tiszavirág,
viszed sírig
szép látványát.

Méltán híres
jó borai,
királydíszes
a tokaji.

Alföldünknek
sík terepe,
szerelmünknek
szép színhelye.

Nyelvezeted
oly egyedi,
kötött hangrend
színezheti.

Itt vannak csak
Ikes igék,
fosztóképzők,
szállóigék.

Nyelvtanilag
nemtelen,
sohase légy
szemtelen!

Nép támasza
bálványozzák!
Ó szép haza,
Magyar ország.

Élet a halálon túl

(2 kép, 2 vers, egy gondolat)

Betondzsungel közepében
kinyílott egy kákics,
rikít sárga köpenyében,
oly szürke a grádics.

Magját talán szellő hozta,
körülötte más nincs,
ott áll egymagában,
szép zenei frázis.

Piciny kacúros levele,
alig-alig látszik,
szőrbóbitás magjaival,
minden gyermek játszik.

Betondzsungel közepében,
kinyílott egy kákics,
szívünkben hogyha kihajt'na,
lesz belőle száz is.

*****

Ó! Azon az elhagyott tanyán,
virág helyett gaz nő már csupán.
Hová lett az élet? Ez talány,
mindenfelé dudva és csalán,

Megélt szebb napokat is e birtok,
mama pacsirtával dalolt itt-ott,
cicánk nyávogott szerelmes-buján,
s napfény csillant nagyapám bajuszán.

Barackfánk gyümölcstől roskadozott,
kert végében diófa magasodott,
paprika, paradicsom annyi volt,
tőlünk vásárolta fel a bolt.

Hol ezer felé futott száz gyerek,
nincsenek ma már csak ház helyek,
díszes kerítésünk csupa rozsda,
pinceajtónk csak a szél csapdossa.

Ó! Azon az elhagyott tanyán,
mozdulatlan hallgat a magány,
mi kapunk előtt állunk sután,
gondolatunk kesze-kuszán,

Kerítésen lakatunk is csupa rozsda,
benne mintegy megkésett levélposta,
levél hajt ki, s általa isten azt mondja:
Új élet születik! Nevess hát,
arcod bánat könnye ne mossa.

Tükörvers

Ma fent bercelen sétáltam,
pacsirta dalolt harsányan,
árvalányhaj végigcsikland,
amott szmöre farka villant,
egy sörtevad nagyot horkan,
mikor a makk fején koppan,
avar alatt göröngyös hant.
gida félve reám pislant,
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Gida félve reám pislant,
avar alatt göröngyös hant.
mikor a makk fején koppan,
egy sörtevad nagyot horkan,
amott szmöre farka villant,
árvalányhaj végigcsikland,
pacsirta dalolt harsányan,
ma fent bercelen sétáltam

A lámpás lelke (evokáció Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének c. versére)

Nem szerettem, s nem szerettek,
Mikor engem birtokba vettek,
Nem vagyok senkié,
Nem vagyok senkié.

Kormos, rozsdás öreg lámpa,
Kiakasztva a határba,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

Úgy szeretnék fényt nyújtani,
Éj leplében tűz-táncolni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Istenem ha létezel arra kérlek,
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié

Nyílt lapok

Nincsenek titkaim,
nyílt lapokkal játszom,
ha szeretlek, ha utállak,
mindig arcodba vágom.

Meghallod-e rajtad múlik csupán,
Ember vagy, vagy csak orángután?
Ráhangolódni mersz-e szívemre,
sima, vagy hullámzó tavunk tükre?

Játsszuk szerepünk itt a létben,
magunk elfeledve a játék hevében,
belemerülve mint ócska csepűrágók,
hamis, botor álszent becsvágyók.

Mered-e magad bennem látni,
vagy még félsz-e ettől fázni?
Nincs különbség kettőnk között,
két lélek, ki meztelenre vetkőzött.

Könyörgés

Drága uram, néked könyörgöm,
nyíljon ki végre ez a börtön,
óriás vagy, s én pöttöm.
(ahh... sikerült kinyögnöm).

Téged ki, magamat bezártam,
kerítésben ezer voltnyi áram,
ne jöhessen be akárki fia,
nincs ajtónyitó koreográfia.

Okát már nem tudom, a történet oly régi,
azt hittük, dolgát időnk helyettünk elvégzi,
nem enyhül, ragaszkodik a bűntudat,
fortyog bennem irántad az indulat!

Nem felel nekem ő ezekre a szókra,
hiába ütött delet kint a toronyóra,
bár nem enyhíti kínomat csöppnyivel,
tág szemmel már csak engemet figyel.

A sárkány fogságában

Elrabolt egy félelmetes sárkány,
toronyba zárt, ahol nincsen párkány,
nem hallhatom, hogy énekel a sármány,
és hasít az égen aranysárga szárnyán.

Itt állok egyedül, királyfimra várván,
felmászhatna értem egy nagy kötéllétrán,
könnyáztatta nedves már kispárnám,
haláltáncom az ördöggel is eljárnám.

Mikor végleg feladtam reményem,
csatazaj hallik lentről, keményen,
hát eljött értem tarka köpenyében,
s lehullik rólam minden szemérem.

Megölte őt karddal, és varázsigével,
sárkány eget nézi merev íriszével,
holtomiglan, és holtodiglan,
szól ajkunkról az ima halkan.