Arany Jánosnak (Ágnes asszony nyomán)

Előttem áll Ágnes asszony,
ruházatja kínos rendben,
tettéről kell számot adjon
szögegyenes haja ében.
Magad védjed, édes isten!

Tisztességben megőszültem,
de ilyet már sokszor láttam,
szomszédai felbőszülten,
Ágnes pedig holtra váltan.
Magad védjed, édes isten!

Reszketeg a félelemtől,
mit mérhetnek rá bírái,
tenyerében kis zsebkendő,
leteltek már csendórái.
Magad védjed, édes isten!

Szeretője két karjába,
ruhájából kivetkezve,
szép szavaktól elcsábulva,
hites urát elfeledte.
Magad védjed, édes isten!

Megtörtént a csapodár tett,
S szégyenétől elpirulva,
Elmúlt élte semmivé lett,
mit szól ehhez utca hossza?
Magad védjed, édes isten!

Szeretőjét felbujtotta,
hogy férjének vérét vegye,
kést markába beletolta,
őérte ezt meg kell tegye!
Magad védjed, édes isten!

Amit megtett, szörnyű bűntény,
érte hosszú áristom jár,
szigorún csap le a törvény,
oda nem süt be a nap már.
Magad védjed, édes isten!

Bitóhalál vár társára,
pitymallatkor elvégzendő,
nem gondol már virágszálra,
Ágnesre vallt a tévelygő.
Magad védjed, édes isten!

Előttem áll Ágnes asszony,
patakokban könnye hullik,
engedjék most őt szabadon,
cinkehangja el-elcsuklik.
Magad védjed, édes isten!

„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Magad védjed, édes isten!

Rimánkodik, zokog nagyon,
Menne haza, leplet mosni,
„Nem érhet itt még több alkony,
Meg fogok így bolondulni.”
Magad védjed, édes isten!

Lesimítom őszes bajszom,
Többiekkel összenézek,
Azt kívánjuk, Isten adjon
nyugodalmat a lelkének.
Magad védjed, édes isten!