Itt van a tél, itt van újra,
mínuszba száll hőmérő húrja,
fogait fagy csikorgatja,
vetést a hó oltalmazza.

Kopaszon didergő fák,
nincs levél, csak csupasz ág.
Megfagyott kietlen a puszta táj,
Kérlek süssél kicsit napsugár!

Ezután indul a hideg tél,
elűznénk, pedig most kezdődtél,
ha belénk látnál, megdöbbennél,
oly sok az ember, ki nem is él.

Belebújunk nagykabátba,
úgy nézünk ki a világra,
kandallóhoz odabújunk,
forralt teát kortyolgatunk.

Ám jön a gyermek, s mit beszél?
Apa! Korcsolyámból kiment az él!
Élezd hamar, jégen had csússzak,
felrepüljenek előlem a madarak!

Hívjad anyát is, menni kell!
Húzzon sálat kesztyűvel,
hegyen vár a ródlipálya,
lengeni fog a szoknyája.

Fent a hegyen hó is hullott,
fülem mellett elszáguldott,
egy szép kerek hógolyó,
alászállt, hol a folyó.

Sári, s Marci hót görgetnek,
Jóska hoz két szenet szemnek,
pincéből jön fel az Irma 
kezébe egy szép szál répa.

Bodri lábasától megszabadul,
hóemberünk emígyen alakul.
Mamától a seprűjét elcsenjük,
hogy keresi! Innen nevetjük.

Kismadarainkat is megetetjük,
télen nekik nincs mit enniük,
kicsi szotyi, kicsi búza,
közé kölesnek a magva.

Megfagyott kietlen puszta a táj?
Nézd hogy süt odakint a napsugár! 
Felolvasztja lelkünk fényével,
és ész a szívvel már nem felesel.