Üdvözöllek a blogomon!

Az Adventi gyertyák üzenete

Hit

Tudod sosem hiba hinni,
lehetetlent véghezvinni,
tudni mindig mire vágyom.
teljesülhessen az álom.

Elképzelni, mit szem nem lát,
hogy átélhessed a csodát,
csendüljön fel egy szerenád,
enyhíthesse a más baját.

A hit ok nélküli hűség,
láthatatlan egyszerűség,
bár mellőzi a józan észt,
Isten mindent lát, nemcsak részt.

Hited legyen mustármagnyi,
hegyeket tudsz elhordani,
ha elbuksz akkor se hisztizz,
menj előre, higyj és bízz!

*****
Remény

Csalóka művész, vak remény!
Terólad szól e költemény,
mint romantikus lányregény,
édes, porcukros sütemény.

Áldás és átok vagy, remény!
Szivárvány a hegy tetején,
ragyogsz, mintha igaz volnál,
hamis gyöngysor, egy pókfonál.

Megvakítasz mindig remény!
Csodát hazudsz, dajkamesét,
fagyos földnek a nap hevét,
pokol bugyrába isten kegyét.

Ne kecsegtess, ne hazudj 
soha többé már én nekem!
Ne zárjad vakká szép szemem,
nekem már nincs mit vesztenem.

Mégis maradjál meg nékünk,
láthatatlanul reményünk!
Nélküled a lélek megfagy,
csodákkal jelezd, hogy megvagy.

*****
Öröm

Tudod egymás mellett elfér,
minden mi bánat és öröm,
lásd, az érme két oldalát,
ugyanazon az évkörön.

Mondd, bánat nélkül tudnád-e,
milyen az élet derüje,
és létezésed gyönyöre?
Ez Adventnek üzenete.

Idén bármilyen bánat ért,
az változzon át örömmé,
minden porba hullott könnyed,
derűs mosollyá, örökké.

Jól figyelj kérlek, légy résen!
Minden érzésed múlékony,
mert a kettő közti hártya,
mindig csak leheletvékony.

*****
Szeretet

Egy régi tájkép megszépült,
a festő műve elkészült, 
letesz palettát, ecsetet.
Mondd, ez vajon a szeretet?

Izzanak már a kemencék,
hajnalban kel és süt a pék,
ropogós kiflit, perecet.
Mondd, ez vajon a szeretet?

Ha időm lejár, s itt a vég,
tudom lesz majd egy puha kéz, 
mely lefogja a szememet.
Mondd, ez vajon a szeretet?

Egy angyal ölelő karja,
mellyel mindig egybentarja 
földünket és a kék eget.
Mondd, ez vajon a szeretet?

Férfi-Női barátság

Barátság lehet-e férfi,
és nő között, ez nagy kérdés, 
felelni egy élet is kevés,
mindent áthúz a józan ész.

Azon serceg ma a penna,
a válasz örök dilemma,
ember emlékezet óta, 
ez őseink hagyatéka.

Máshogyan néz mindig a nő, 
és máshogyan a férfiember,
egyik vetkőztet szemével,
másik lelket emel lelkével.

Egyiknek ölelő karja,
az enyém vagy! Azt sugallja,
másik csak belesimulna,
enyhüljön a lelke búja.

Épp ezért olyanok vagyunk
mint a borsó meg a héja,
különböző, és hasonló,
egymás nélkül csak hervadó.

Kitty cica emlékére

Öt és fél éve megszülettél,
ki tudja milyen kezekbe kerülték?
Majd egy borongós őszi napon,
eljött hozzád a csodás alkalom.

Eddigi lakhelyed maga a borzalom,
becsületed nem volt, csak fájdalom,
lenyúzott lábbal fáztál és rettegtél,
úgy néztél, ki jobb jövőt nem remél.

Rád talált ő, ki rögtön megszeretett,
két karjával óvatosan ölelve felvett,
orvoshoz elvitt, ki meggyógyított,
hosszú időket töltöttetek ott.

Borzalmasak voltak lábadon a sebek,
mikor kötözték át, annyit sem mondtál:nyekk.
Hosszú időbe tellett a gyógyulás,
mégsem maradt más megoldás.

Boldog békeidők köszöntöttek reád,
megérezted, ez maga a földi mennyország.
Úgy néztél mindig kisgazdádra,
mintha az isteni lenne nagysága.

Káposztáson kedvenc foglalatosságod,
lesni ahogy repülnek kint a galambok,
mikor közel jöttek fejedet lehúzni,
csattogó állkapoccsal rájuk "kaffogni".

Lett társad is, egy boszimacska,
nyíííí, szekrénytetejéről ezt mondja,
s máris szalad előled be a hálóba,
majd felugrik, menekül az ablakba.

Ha elfáradtál a nagy ugrabugrába,
mentél kedvenc helyedre, Laci nyakába,
élvezettel fülébe doromboltál,
ölében csendben elvackoltál.

Senki nem tudta, mily rövid életed,
betegség emészti fel bensődet,
mire jelei lettek a gyilkos kórnak,
idő nem maradt a gyógymódnak.

Vérvétel itt, infúzió ott,
gazdád veled gyorsan futott,
felváltva vittek asszonyával,
remélve a gyógyulással.

Ám sajnos eljött, ütött az óra,
rá kellett lépned szivárványhídra,
gazdád két ölelő karjába,
léptél át a másik világba.

Elaludtál, elmentél örökre,
emléked itt marad szívünkbe,
s ha majd múlik a fájdalom,
békére lel szívünk, tudom.

 

Kitty a fiam cicája volt... :)

"Téli rege"

Itt van a tél, itt van újra,
mínuszba száll hőmérő húrja,
fogait fagy csikorgatja,
vetést a hó oltalmazza.

Kopaszon didergő fák,
nincs levél, csak csupasz ág.
Megfagyott kietlen a puszta táj,
Kérlek süssél kicsit napsugár!

Ezután indul a hideg tél,
elűznénk, pedig most kezdődtél,
ha belénk látnál, megdöbbennél,
oly sok az ember, ki nem is él.

Belebújunk nagykabátba,
úgy nézünk ki a világra,
kandallóhoz odabújunk,
forralt teát kortyolgatunk.

Ám jön a gyermek, s mit beszél?
Apa! Korcsolyámból kiment az él!
Élezd hamar, jégen had csússzak,
felrepüljenek előlem a madarak!

Hívjad anyát is, menni kell!
Húzzon sálat kesztyűvel,
hegyen vár a ródlipálya,
lengeni fog a szoknyája.

Fent a hegyen hó is hullott,
fülem mellett elszáguldott,
egy szép kerek hógolyó,
alászállt, hol a folyó.

Sári, s Marci hót görgetnek,
Jóska hoz két szenet szemnek,
pincéből jön fel az Irma 
kezébe egy szép szál répa.

Bodri lábasától megszabadul,
hóemberünk emígyen alakul.
Mamától a seprűjét elcsenjük,
hogy keresi! Innen nevetjük.

Kismadarainkat is megetetjük,
télen nekik nincs mit enniük,
kicsi szotyi, kicsi búza,
közé kölesnek a magva.

Megfagyott kietlen puszta a táj?
Nézd hogy süt odakint a napsugár! 
Felolvasztja lelkünk fényével,
és ész a szívvel már nem felesel.