(2 kép, 2 vers, egy gondolat)

Betondzsungel közepében
kinyílott egy kákics,
rikít sárga köpenyében,
oly szürke a grádics.

Magját talán szellő hozta,
körülötte más nincs,
ott áll egymagában,
szép zenei frázis.

Piciny kacúros levele,
alig-alig látszik,
szőrbóbitás magjaival,
minden gyermek játszik.

Betondzsungel közepében,
kinyílott egy kákics,
szívünkben hogyha kihajt'na,
lesz belőle száz is.

*****

Ó! Azon az elhagyott tanyán,
virág helyett gaz nő már csupán.
Hová lett az élet? Ez talány,
mindenfelé dudva és csalán,

Megélt szebb napokat is e birtok,
mama pacsirtával dalolt itt-ott,
cicánk nyávogott szerelmes-buján,
s napfény csillant nagyapám bajuszán.

Barackfánk gyümölcstől roskadozott,
kert végében diófa magasodott,
paprika, paradicsom annyi volt,
tőlünk vásárolta fel a bolt.

Hol ezer felé futott száz gyerek,
nincsenek ma már csak ház helyek,
díszes kerítésünk csupa rozsda,
pinceajtónk csak a szél csapdossa.

Ó! Azon az elhagyott tanyán,
mozdulatlan hallgat a magány,
mi kapunk előtt állunk sután,
gondolatunk kesze-kuszán,

Kerítésen lakatunk is csupa rozsda,
benne mintegy megkésett levélposta,
levél hajt ki, s általa isten azt mondja:
Új élet születik! Nevess hát,
arcod bánat könnye ne mossa.