Szemed tükrében magam látom,
átderengő holdfény a homályon.
Angyalfény van szempilládon,
vagy ravasz pók, lágy fonálon.

Néha, bizony megfeszülök,
s összetörném ócska tükröd,
kiönteném, mint hazug tücsköt,
masnira kötnék párnacsücsköt.

Rohadt, hazug torz tükör!
Tornádóként rajtam átsöpör,
nyomában marad csömör,
pállott büdös pöcegödör.

Szellőztetem, de hiába,
fájdalom jár csak nyomába.
Nem nő páfrány mohára,
őszinte mosoly vad pofára.

Szemed tükrében magam látom,
átderengő holdfény a homályon.
Angyalfény van szempilládon,
vagy ravasz pók, lágy fonálon.