Néma csendben izzad a város,
izzadságfolyama mindennel határos.
Eső után sóhajtozó körúti fák,
púposodó sínek menti aszfalthurkák.

Szaunává változik minden tere,
árnyékba búvik veréb, rigó, gerle.
Pattanásig feszült idegrendszerek,
vagy bárgyún néző ernyedt emberek.

Lomhán lüktet az Andrási ütőere,
csatornából felbüfög a pokol lehelete.
Állatkertben kérődik egy teve,
csak neki nincsen melege.

Minden uszoda sűrű húsleves,
benne anyuka ázik, háromgyerekes.
Mama tekintete, s apa söre jeges,
gyerekeik élvezik, ez örvendetes.

Megáll szorgalmas, és rest,
vizet inni, hideget, fél literest.
Hiába jön el az est,
sótól ragad minden test.

Hát ilyen vagy te beste!
Te nyári Budapesti este.