Két keréken szép a nyár,
fogy az út, és zöld a táj.
Bringa kormány kezembe simúl,
a nyereg meg a fenekembe gyógyul... :D
(ne tessen most kérem röhögni,
nem tudom ezt máshogy leírni! :D )
Napocska süti arcomat,
szél borzolja hajamat.


Sok szép után jött kis fekete leves,
de ez nem szegte tekergő kedvemet.
Alkotás úton, pár őrült barom,
frászt hozná rám, de nem hagyom!
Nyomja a gázt, tégla van cipőjében,
ha kivágnak elé, hogy fékez idejében!?

No de tekertem továb, kérem szépen,
hogy a szüleimhez kiérjek idejében.
A távból kicsit kummantottam,
a dimbes-domboson vonatra pattantam.
Majd megint két keréken tepertem,
senki ne vágjon ki elében!

Le is értem hamarjában,
Anyám serénykedett a konyhában.
Sütött, főzött, ebéddel várt,
néha agyamra ment.. de ez nem árt.
Majd kimentünk a kertjébe,
bringakosaram meg is telt izibe.

Került bele uborka, szöllő, cukkini,
Anyaaaaaa! Ki fog ennyit megenni?
De ő csak ment, s szedegetett némán,
nem korholt, nem is nézett énrám.
Tudom, e két sort más már leírta,
örökérvényű mégis az alapja.

Szedtem fűszernövényt is hamar,
megtölthesse ételeim zamattal.
S apám kerekedő szemétől kísérve,
csalánt is szedtem, a krumplipürébe.
Hazaértem, gazdagon megrakott kosárral,
eszem a szedret, fanyalgó pofával.

Fáradt voltam, mégis jó volt tekerni,
csak a versrímeket nem győztem léírni,
mert persze amíg vígan tekertem,
jöttek a verssorok sebtében.
Volt mit nem is bírtam megjegyezni,
elmentem aludni, csóközön! Mára ennyi.