Felnéztem tegnap éjjel a holdra,
és beleszédültem a csillagokba.
Megérintett a végtelen,
az ember oly védtelen.


Hatalmas a mennybolt,
s én oly parányi,
reám hullt csillagpor,
nincsen mit szépítni.

Balra, Göncöl a szekerét tolta,
amott egy kis csillag, néz a Plejádokra.
Aztán arrébb a Mars szíve vérzik,
s Szaturnuszunk gyűrüje fehérlik.

Az Anteres Jupiterrel táncot jár,
a sarokban a Sarkcsillag muzsikál,
oly zenét, mit isten nekik komponál,
mire a tücsök elképedve odébbáll.

Hajnalig tartott ez az égi mulatság,
míg a Nap rájuk nem vetette sugarát,
nagyot reccsenve szólt a hajnal hasadás.
elmentek aludni sorban, ám lesz folytatás.

Este, mikor feljön újra az Esthajnalcsillag,
a Nagymedve csendesen brummoghat,
s Androméda ködén át, kiskutya ugathat,
a móka reggelig újra folytatódhat.