Nem akarok mondani sem kicsit, sem nagyot,
nem tenni többet, csak mit isten reám bízott,
magamban megtalálni a csendes alázatot,
tenni dolgomat, névtelenül, némán,
szellőnek lenni a végtelen rónán.

Másodperc lennék a mulandóságban,
kicsinyke csepp a hatalmas óceánban,
homokszem Afrika sivatagjában,
lábnyom a futó homokban.

Kék kökény az erdei tisztáson,
hullócsillag az égi tejúton,
ki felvillan, csíkot húz, majd elillan,
kik észrevették, azok szívében marad nyomokban.

Lennék egy falevél, esőerdő mélyén,
dolgos kis méhecske kaptár szélén,
folt lennék leopárd bundában,
szálka izzó tábortűz parazsában.

Felhő lennék, fent az égen,
tovaszállva, lágyan, szépen,
lennék halk macskadorombolás,
réten száguldó ló után a patadobogás.

Hópihe lennék hófúvásban,
picinyke fogaskerék, idő sodrában.
Hang! Szarvasbőgéskor! Hetykén,
virágpor is lennék, egy virág kelyhén.

Fok lennék a lajtorján,
növény! Mondjuk Bojtorján.
Billentyű a zongorán,
síp templom orgonán,
húr hegedűn, vagy hárfán.

Zeneműben lennék dallam,
vagy mely a szívedben szól, halkan.
Lennék haldokló torkából az utolsó lehelet,
gyászoló szeméből a legördülő könnycsepp.

Lennék játszótéren labdapattanás,
gyermeki szájról feltörő kacagás,
szerelmesek szívében dobogás,
ajkukon időző csókolás,

Szakítás után lennék fájdalom,
porba hulltaknak kegyes irgalom,
zöld bokor pusztaságon,
fordulás tibeti imamalmon.

S kis kő lennék, hegy ormán,
nem félve, ha jő az orkán,
és ha a fagytól majd szétporladok,
akkor is tudni, öröktől vagyok.