Bocsásson meg kedves, hogy ismét zavarom,
érzelmeimet nem sikerült magamban tartanom.
Jó volt ismét látni csodás lényét,
beragyogta szürke egem sötétjét.

Ugyan előző levelem válasz nélkül hagyta,
mégsem gyúltam kegye irányába haragra.
Tudom már kegyed nevét, mely nekem becses,
mint ringó járása is, olyan kecses.

Tudja, el is határoztam menten,
önről étket kell elneveznem!
Kamrámban, hűtőmben máris matatok,
melyek lennének a legjobb alapanyagok.

Őzhúson gondolkodom, de vajon,
nem érti-e félre nagyon-nagyon?
Hisz gyönyörű, sima az ön lába,
őzé van csak szőrös bundába.

Vagy jó lenne egy szelet vaddisznó steak,
erdei hozzávalókért, a kamrában nézek szét.
Zsemlegombóc lesz hozzá, és gombamártás,
díszítésnek vegyes aszalt gyümölcsszórás.

Szamóca, szeder, tőzegáfonya,
tetejükön fenyőméz csillogna.
Utána testes vörösbort képzelek el,
mely harmonizál az étel ízeivel.

Kuktám segédkezik a sütésben-főzésben,
bár nem érti ön iránti szenvedélyem.
Nem érti, mikor, s mitől vesztem el,
olthatatlan vágyam hogyan lobbant fel.

Ami azt illeti, magam sem értem,
bár rám nézve ez lehet nem nagy érdem,
Csak a főzés és ön az, mi éltet,
e kettő nélkül életem nem érhet véget.

Lelkem kopár szikláján maga zöld moha,
érzéki simogatására vágyom, mi puha,
Ha kezem szoknyája alá csusszanhatna,
Bíbor ajkát elhagyná ezer hozsanna.

Meglehet, e gondolat roppant merész,
mégis, mikor ön szemembe belenéz,
remegőssé válik hang, láb, kéz,
tűnjön el! Vagy cafatokra tépjen szét!