Üdvözöllek a blogomon!

Magam

Otthontalanná váltam a lelkemben,

itt ülök egy sötét, mély veremben,

lesek a szélén , de ki nem látok,

senki sem hallja, hiába kiabálok...

Megmaradok mag-nak,

és maradok magamnak,

ő az, ki el sosem hagy,

minden más megcsalhat.

Erős a mája, erős az illúzió,

honnan tudod, mi a helyénvaló?

Választ nem adhat senki sem,

mégis benned van a bölcs elem,

ezt már időtlen rég óta figyelem,

mi a válasz, figyelem, vagy fegyelem?

Vénasszonyok nyara

Nem az én nyaram, de élvezem,
arcomat a nappal süttetem,
gyönyörködöm az őszi színekben,
az árnyjátékokban, a fényekben.
Hallgatom a madarak csodás dalát,
nyárbúcsúztató szomorédes trillát,
látom benne a nyár elmúlását,
az élet folytonos körforgását,
hiszen ez a természet örök rendje,
(Tüskevárat olvasva is ez jutott eszembe),
nincs is ezen mit szomorkodni,
csak mindezt tudni, és elfogadni,
az erdőt járva kirándulni,
lehulló falevél táncát látni,
hemperegni az avarban,
s nem lenni tőle zavarban,
megkóstolni, mit a bokor ád,
szedret, vadalmát, galagonyát,
fa alól begyűjteni jó sok gombát.
Gesztenyét, és makkot szedni,
hűs forrás vízből nagyot nyelni,
a puha mohát megsimogatni,
szöcskét a vízből kimenteni,
rémült testét partra tenni,
a mindenséggel együtt lélegezni.

Eltűnni

Keressük azt, mi elveszett,
felkutatjuk érte a végtelent,
legnagyobb lázálmunk,
az örökös vágyálmunk,
valójában önnön halálunk,
feloldódni, eltűnni örökre,
mintha sosem léptünk volna e földre...

Őszi-kék

Ősz, vagy kék?
Szüretelni kék...
tengert lesni,
lepkét nézni,
hegyet mászni,
és erdőt járni,
benne gombákat találni,
szarvasbőgésre fülelni,
hulló levélben gyönyörködni,
makkot szedni,
kökényt enni,
naplementében hajókázni,
majd a vízparton homokban járni.

Credendo Vides

Megrögzötten hiszek a mesékben,
az emberek őszinte tiszta szívében,
a lélek mélységes, végtelen csendjében,
szavak nélkül is beszédes tekintetében,
az isteni gondviselésben,
mely ott van minden tettben.

Önváltás

Oly furcsák vagyunk. Mi, emberek.
Egyik szemünk sír, a másik nevet.
Vágyjuk a szeretetet, és elfogadást,
helyette mit adunk? Valami mást?
Szeretnénk az istentől az oltalmat,
és talál bennünk helyette irgalmat?
Mi van benned? Szeretet? Fél-elem?
vagy azt gondolod, nincs kit féltenem?
Tehetsz, gondolhatsz bármit,
az univerzumnak vajon számít?
Ahogy bent, úgy van kint,
mindegy, az ember hova tekint,
mindenben, mindenkiben önmagát látja,
így mindenki önmagát kell megváltsa.

Neked....

Drága (bármi elől) menekülő barátom,
néked tiszta szívből csak azt kívánom,
tűnjön el szívedből teljesen a félelem,
helyére költözzön béke, és szerelem.
Utadból lelkedben csak a jó maradjon,
akkor tudom, valamit sikerült átadnom.
Halványuljon el a fájdalom emléke,
és emlékezz mindig csak a szépre.
A pillanatokra, amikor segítettek,
nem bántottak, hanem szerettek,
mikor néked boldogan daloltak,
őszinte tekintettel rád mosolyogtak.
Hálás vagyok neked, mert megmutattad,
az ember csak akkor Ember, hogyha ad,
mert a jóság és a szeretet egy tőről fakad.
Megőrzöm magamban én is az emléked,
bátorságodat, merészséged, reményed.
Ahogy tegnap előttem elszaladt gyermeked, 
csattogó mezítelen talppal, hangosan nevetett.
Szemében tisztaság és öröm csillogott,
melyet tőled, és istentől kapott.

Remélem

Remélem, egyszer szebb világra ébredünk,
senkinek nem kell átélni, hogy menekülünk,
embertársunkban is magunkat látjuk,
egymásért száll az égbe fohászunk,
hogy már senki felett sem ítélkezünk,
csak nyújtjuk felé segítő két kezünk,
utánunk csak mosolyunk marad,
mely a lelkünk mélyéből fakad.
tiszteljük egymás útját,
születését, életét, sorsát.